„Sosem voltam klimaxos!” – vallja egy 60 éves hölgy a szerencsések közül. Vele ellentétben a nők többsége kínlódik a változókor legszembetűnőbb tünetétől, a hőhullámoktól. Akár szinte észrevétlenül, egy könnyed lépéssel lépjük át a változókor küszöbét, akár kellemetlenségek árán, mindenki belép a menopauzába (a 60 éves hölgy is).
A hőhullám elszabadult hajórakományként ronthat ránk a klimax során. Azzal szembesülünk, hogy nem tudjuk féken tartani. Bárhol, bármikor elönthet pír és veríték. A hőhullám a klimax éveiben rádöbbenthet, hogy elveszítettük a kontrollt a testünk felett.
A hőhullám jól ismert menetrend szerint zajlik:
- Percekkel előtte érezhető a közeledte
- A testben a mellkasból kiinduló forróság önti el, a szívverés szaporára vált
- Megjelenik a pír és ezt követően a verejtékezés
- A forróságot didergés válthatja fel
- Időtartama 3-7 perc közé esik
Nagyon nagy a szórás a hőhullámok számában és erősségében is: a napi 2-3-tól a 30 felettiig terjedhet, illetve az épp, hogy észlelhetőtől az „elviselhetetlenig”. Időben is igen változatos előfordulásuk: többnyire 1-2 évig jelentkeznek a klimax során, majd ritkulnak, végül teljesen elmaradnak. Az asszonyok közel negyedénél 5-8 vagy akár 10 évig is eltarthatnak.
A hőhullámokat a hőszabályzó rendszer funkciózavara idézi elő.
Állandó testhőmérsékletünk fenntartásáról hőszabályzó mechanizmusok gondoskodnak. Központjuk a hipotalamuszban van. A belső hőmérséklet (maghő) állandó érték, 37,2 C, mely roppant szűk tartományban mozog a változókorban. Nem pusztán a klimax során, fiatalabb éveinkben is kitüntetett szerepe van a testhőmérsékletnek: a női nemi ciklusban néhány tized fokos eltérés jelzi az ovulációt.
A hipotalamusz karmesterként hangolja össze hőháztartásunkat.
- Ha a maghő emelkedését észleli, megindítja a hőleadást:
- megemeli a bőrben keringő vér mennyiségét, az erek kitágulnak, ezáltal több vért képesek befogadni, megjelenik a bőrpír. A szív a többletigény megjelenése miatt növeli a tempót, erős szívdobogást érzünk.
- A test belső hőmérséklete hőelvonás révén is csökken. A bőrpírt többnyire verítékezés követi.
Amint szervezetünk elérte az ideális hőmérsékletet, a bőr hűvösebbé válik, sőt dideregni is kezdhetünk, hiszen vacogás során az izmok hőtermelésével érjük el ismét az ideális értéket.
A hőhullámok okozzák az éjszakai alvászavarok javát a változókorban. Ezáltal ördögi körbe kerülhetünk, hiszen a kialvatlanság feszültté tesz, ronthatja a koncentrációkészséget, ezzel csökkentheti az amúgy is gyenge lábakon álló önbecsülést a klimax éveiben.
A stressz is kiváltható okok között szerepel. Ilyenkor a mellékvesékből adrenalin kerül a véráramba, mely megnövelheti a maghőmérsékletet, ezáltal beindítja a hőhullámokat.
Hogyan vészeljük át a hőhullámokat?
Az Észak-amerikai Menopauza Társaság összefoglalta a hőhullámokkal, klimaxszal kapcsolatban megjelent áttekintő tanulmányokat. A hormonterápia, a fitoösztrogének, a Cimicifuga készítmények, valamint az E-vitamin, és az életmódváltás hatásosságát igazolták. Egy másik összehasonlítás a The Lancet mértékadó orvosi szaklapban jelent meg.
A hétköznapi praktikák a stressz kerülésétől a ruházkodáson át, a legyezőhasználatig terjedhetnek a klimax során.
Vigasztaljon a tudat, hogy egyszer elmúlik.