2024. december 2. Hétfő     Melinda, Vivien napja van,  holnap Ferenc, Olívia, Xavér napja lesz.

Infovonal:   (06) 80 552-070

b_400_300_16777215_01_images_kepek_fertozesek-es-jarvanyok.png

Fájdalmasan keveset tudunk testünk működéséről, a szervezetünket körülvevő világ ránk gyakorolt impulzusairól, azokról a kölcsönhatásokról, amelyek a szervezetünkben zajló folyamatokat a külvilágban és a testünkben élő idegen, de velünk nem feltétlenül ellenséges mikroorganizmusok – baktériumok, vírusok, egysejtű gombák és állatok, valamint férgek – részéről befolyásolja jó vagy rossz irányban.

A mindennapi életünk nélkülözhetetlen ismereteire a család (!) mellett a közoktatás feladata lenne felkészíteni minket. Anyu gondoskodó felügyelete alól kikerülve meg kell tanulnunk lakcímünket, szüleink nevét, fontos telefonszámokat, a viselkedés szabályait, a közösség öröklött szabályainak elfogadását, a biztonságos közlekedés szabályait, az alapvető pénzügyi ismereteket (kamat, kamatos kamat, hitel, thm, bruttó és nettó, adó, áfa fogalmait, stb.), késsel, villával és varrótűvel bánni, felismerni a veszélyhelyzeteket, kételkedni és védekezni. Vajon tudjuk-e, mit jelent az egészség fogalma, hogyan kerülhetők el a betegségek, kinek a véleményére támaszkodhatunk ezekkel kapcsolatban, kitől várhatunk segítséget ebben a vonatkozásban? „A zajjal száz esztendő múlva több gondunk lesz, mint a fertőző betegségekkel” – mondotta a mikrobiológia egyik XIX. századi halhatatlanja, Robert Koch. Ebben az esetben sajnos tévedett. 

A fertőző betegségek kialakulásával és megelőzésükkel kapcsolatos tudnivalók összefoglalására vállalkozik ez az írás, a tudósok nyelvezete helyett inkább olyan megközelítést, olyan hasonlatokat használva, amik révén átlagos műveltségű olvasó is megérti, mi történik egy ember és egy lehetséges kórokozó találkozásakor. Akik olvastak történelmi regényeket, láttak már akciófilmeket, azok számára könnyen befogadható lesz. 

1. Mi betegség? 

Szervezetünk szüntelenül üzemelő gépezet, benne biológiai és biokémiai folyamatok zajlanak folyamatosan, és ezek összehangoltsága teszi állandóvá az egyes sejtek-szervek-szervrendszerek működése révén létrejövő belső egyensúlyi állapotot. Ezt a dinamikus – folyamatosan változó, de eredőjében állandó – állapotot, egyfajta belső harmóniát nevezzük homeosztázisnak, egyensúlyi stabilitásnak. Amíg ez fennáll, addig a folyamatok reagálnak egymás hatására. Ha az egyik folyamat gyengül, azt egy másik ellensúlyozza azért, hogy az eredőjük ugyanazokon a határokon belül maradjon. Egészségesek vagyunk. Vérünk 0,9%-os konyhasó (NaCl) oldatban tartalmazza sejtes és molekulás összetevőit, őrizve ezzel az ősóceán kémiai összetételét, amiben az élet hajdan kialakult. Ha több folyadékot iszunk, a vér hígul, de a vesénk kiválasztja a vízfelesleget, hogy a koncentráció ne változzon. Ha erősen sózott ételt fogyasztunk, vagy a verejtékezésből eredő folyadékvesztés miatt nő bennünk a nátrium-klorid koncentráció, szomjúságérzetünk fokozott folyadékbevitelre késztet, ezzel stabilizálva az egyedül helyes fiziológiás állapotot. A test kémhatása szintén adott, folyamataink csakis a semleges közeli mezsgyén belül működnek, az ettől a nagyon keskeny tartománytól való minden eltérés előbb rosszullétet, majd halált okoz. Az úgynevezett savasító vagy lúgosító kúrákra a szervezet pufferkapacitása reagál, nem engedi az egészséges belső egyensúlyt megbontani. Közömbösíti a savas vagy lúgos behatást, megtartja a szükséges pH értéket. Bármilyen drága készítményeket is fogyaszt a hiszékeny vásárló, szerencsére hiába. 

2. Testünk felépítése 

Arra emlékszik mindenki, hogy a többsejtű szervezet olyan alapelemek – sejtek – rendezett halmaza, amik szövetekbe, a szövetek pedig egy-egy működésre specializálódva szervekbe, szervrendszerekbe csoportosulnak. Ezek a szervrendszerek – illetve ezeken belül az egyes sejtek – működése tartja fenn életünket, biztosítja légzésünket, energiaforgalmunkat, szaporodásunkat, gondolkodásunkat, kommunikációinkat – életünket.

Hasonló ez egy állam felépítéséhez, amin belül az egyes elemek, az emberek egyre nagyobb összetartozó társadalmi csoportokba – család, rétegek, osztályok, foglalkozás szerinti csoportok, intézményrendszerek, hatalmi ágak – rendeződnek, és ezek más-más feladat (az egész egység, az állam minden polgára számára fontos feladat) elvégzésére szakosodnak. A szakmunkás, a művezető, az igazgató, az ágazati miniszter, a kormány és a törvényhozás egyaránt támaszkodik a gazdálkodó, a mezőgazdasági gép kezelője, a terményfelvásárló, az élelmiszer-ipar dolgozói és irányítói, a kereskedelem eredményes működésére, és valamennyien élvezik az egészségügy, az oktatás, az államigazgatás, a fegyveres erők, a jogrendszer és a külföldi országokhoz fűződő rendezett viszony jelentette biztonságot. Az állam szervezetten, rendezett körülmények között, stabil gazdaság mellett működik, habár minden egysége folyton változik, állandó mozgásban van. 

 Amikor a középkorban kialakultak az országhatárok között működő államok, azok alapjául egy-egy domináló nép szolgált, ők az államalkotó nemzet. De ahogy a magyar királyság fő államalkotó népessége a honfoglaló törzsek leszármazottai és az itt talált népek – avarok, böszörmények, stb. – összeolvadó közössége volt, jelen voltak később érkező, vagy korábban már itt volt, etnikai önállóságukat ugyan megőrző, de az uralkodónak hódoló, az államba integrálódott nemzeti kisebbségek: kunok, jászok, szlávok, szászok, stb. Fontosságukat már Szent István király is felismerte, örökül hagyta fiának, Szent Imre hercegnek írt Intelmeiben. 

A működő egészséges emberi test sem pusztán emberi sejtekből tevődik össze. Benne saját sejtjeinél több – tízszer, talán százszor is több – rendszertanilag heterogén genetikai állományú sejtből álló népesség, baktériumok, gombák, kisebb számban egysejtű állatok alkotta életközösség, mikrobiom található. Nélkülük, a velük összehangolt kölcsönhatások rendszere nélkül nem lennének képesek a magasabb rendű állati szervezetek, így az ember sem életben maradni. 

3. Támadás éri az országot 

Amikor az állam stabil és szervezett, működésének feltételei adottak (van elegendő szakképzett ember az összes feladat ellátására, fel van töltve minden apparátus, amin belül mindenki elvégzi a feladatát, de tevékenységével nem okoz zavart a többi intézmény működésében, van elegendő élelmiszer, tele a kincstár, a határokat és a belső rendet őrzik, a hadsereg képes és kész is az esetleges támadások visszaverésére), akkor az ország működik, fejlődik, polgárai biztonságban és jólétben élnek, nincs okuk tartani semmitől. De tudnunk kell az állam felépítését és működését megtervezni, és gondoskodni kell a működőképessége fenntartásáról! Szükséges élelmiszer-, energiahordozó-, eszköz- és divatos szóval humán erőforrás-tartalékokkal rendelkezni, ahogy a hadsereget sem a támadás pillanatában kell elkezdeni megszervezni. Akkor toborozni már késő, amikor mozgósítani kellene a kiképzett, felszerelt, gyakorlott honvédő alakulatokat. Si vis pacem, para bellum: Ha békét akarsz, készülj fel a háborúra – tartja a mondás Publius Flavus Vegetius Renatus római író nyomán. 

Ha bármelyik felsorolt elem rosszul szervezett vagy ellátott, hiányzik közöttük az összhang, ha a logisztika vagy az információ-továbbítás akadozik, akkor működési zavarok lépnek fel. Az egy irányba mutató törekvések rovására széthúzás, belső ellentét jelentkezik, az egyéni vagy csoportérdekek a közösségi érdek elé kerülnek. A harmóniának vége, helyreállítani időbe telik. Közben az ország sérülékennyé, sebezhetővé vált. 

4. Támadás éri a szervezetet 

Egy emberi szervezet működését sejtjeinek, szöveteinek, szerveinek összehangolt működése jelenti, amihez gondoskodni kell elegendő hasznosítható energiaforrásról, nyomelemekről, vitaminokról, ásványi sókról, folyadékról, kulturált környezetről, higiéniáról, ruházatról, gondoskodó szeretetről, a nagyobb közösség korábban megszerzett tapasztalatainak továbbadásáról, stb. Tudjuk (vagy azt hisszük tudjuk), hogyan kell egészségesen felnevelni egy gyermeket. Ha elégtelen vagy egyoldalú a táplálkozás, ha a családi környezet hátrányos helyzetet szül, akkor testi és mentális zavarok fogják hátráltatni a fejlődést. Az ilyen ember pedig nehezebben birkózik meg az őt aktuálisan vagy majdan érő kihívásokkal, károsító hatásokkal. Az élet sikeres megélésére is fel kell készülni. 

Ha a homeosztázis valamilyen ok miatt megbomlik, azt betegségként éljük meg. A betegség az egészség hiányát jelenti. Ha ezt a változást egy másik élőlény, mondjuk egy bennünk elszaporodó mikroorganizmus okozza, azt fertőző betegségnek nevezzük. Ez ellen úgy védekezünk, hogy igyekszünk elkerülni a találkozást a fertőző forrással, illetve úgy, hogy a már bejutott kórokozóval szemben immunrendszerünk felveszi a harcot. Hogy a fertőződést követően kialakuljon az immunvédelem, időre van szükség. Addig a baktérium akadály nélkül nyomul előre, folytatja a test pusztítását. Mire a kiképzett baktérium-ellenes hadsereg hadrendbe áll, lehet, hogy már késő. Okos ember előre felkészül egy esetleges majdani agresszióra. Védőoltásokkal képezi ki hadseregét egy-egy támadás kivédésére, és ha bekövetkezett az invázió, a kiképzett haderőt azonnal mozgósítja.

5. Mi is a fertőzés? 

Az élőlények kölcsönhatási formáinak több típusát ismerjük. Mindkét fél számára egyaránt előnyös kapcsolat a mutualizmus. Példa erre a pillangós virágú növények és a gyökérgümőikben élő Rhizobium baktériumok életközössége, melyek a légköri N2 megkötésével biztosítják a gazda számára a nitrogén-forrást. A kommenzalizmus a mindkét fél számára hasznos együttélési formának az a válfaja, amit a magasabb rendű szervezetek és a normál mikroflóra tagjainak kapcsolata jelent. A mikroorganizmusok állandó élettérhez jutnak, a gazdaszervezet részére pedig egy állandó egyensúly mellett bizonyos tápanyagok vagy járulékos tápanyagok (pl. vitaminok) forrása is biztosított. A parazitizmus az élősködő életmódot jelentő kapcsolati forma, a mikroorganizmus egyértelműen károsítja az őt befogadó gazdaszervezetet, ez a parazita (kórokozó) számára egyoldalú előnyt jelent. Ennek azt a típusát, amikor a gazda egy magasabb rendű élőlény, egy növény, állat vagy ember, a parazita pedig egy mikroorganizmus, fertőzésnek nevezzük. (Megjegyzendő, hogy korábban a mikrobiológia tárgykörébe tartoztak a vérszívó külső élősködők – bolhák, tetvek, ágyi poloska, valamint a köztakaróba vájatokat fúró rühatka is, így egyéb kártevők – ízeltlábúak, rágcsálók – tömeges megjelenésére is használjuk a fertőzöttség kifejezést.) 

A fertőzés úgy zajlik, hogy a kórokozó (egy fertőzés kialakítására egyáltalában hajlamos, ezekkel a tulajdonsággal felruházott mikroba) találkozik egy olyan gazdaszervezettel, amelyik egyáltalában megfertőződhet, fogékony vele szemben. A kórokozó képesség (patogenitás) genetikailag meghatározott tulajdonság. Tud termelni ez a mikroba olyan anyagokat, amik segítségével megtapadhat a gazda bizonyos sejtjeinek felszínén, amik révén be tud jutni a szervezet mélyebb szöveteibe, eljutni távoli szervekbe, behatolni sejtek belsejébe vagy olyan anyagokat kiválasztani magából, amik a gazda szervezetének működését károsítják. Az szintén genetikailag meghatározott, hogy egy kórokozó milyen gazdaszervezetet betegíthet meg. Vannak bizonyos növényeket fertőző baktérium-, gomba vagy vírus kártevők, ezek az emberre nézve veszélytelenek. Nem veszünk tudomást egymásról. Vannak bizonyos állatokat megbetegítő kórokozók, amik más családba tartozó állatokra vagy az emberre apatogének, azaz ártalmatlanok (száj- és körömfájás, sertéspestis, szopornyica, kutyák szívférgességének kórokozói, macskák parvovírusa, stb.). 

Az emberre veszélyes kórokozók között vannak olyanok, amik csak embert tudnak megbetegíteni, pl. a feketehimlő vírusa, a gonorrhoea (kankó, elterjedt német elnevezéssel tripper) baktériuma, a járványos agyhártyagyulladás vagy a vérhas baktériuma, és vannak olyanok, amik zoonózist okozva állatokról vagy állatokból kerülnek, kerülhetnek át egy emberi gazdára: ételmérgezést okozó szalmonellák, a pestis, a kullancs-közvetítette agyvelőgyulladás vagy Lyme-betegség, a malária, a bélférgesség számos kórokozója, stb. 

Egy kórokozó és egy gazda találkozását nem minden esetben követi fertőzés. Minőségi és mennyiségi tényezők játszanak abban döntő szerepet, milyen kimenetellel záródik ez a kapcsolatfelvétel: fertőzés elmaradása, tünetmentesen lezajló – de védettséget hátrahagyó – fertőzés, enyhe vagy súlyos lefolyású fertőzés, utána teljes gyógyulás vagy kórokozó-hordozás (és ezzel együttjáró -ürítés) visszamaradása, esetleg halál. A gazda részéről ezt a fogékonyság határozza meg. Ennek vannak öröklött összetevői: olyan fajba tartozik-e a gazda, amiket az adott kórokozó képes lehet megfertőzni, illetve a fajon belül kisebb csoportok vagy genetikai variációk nem jelentenek-e teljes vagy részleges védettséget (a szifilisz pl. az amerikai kontinensről került át Európába. Az ottani őslakosok – valamint a hozzájuk hasonlóan 0 vércsoportúak bizonyos fokú védelmet élveznek vele szemben). Ha nincsen öröklött ellenálló képesség a kórokozóval szemben, a fogékonyság akkor sem állandó jellegű. Ugyanaz az ember egyszer ellenállóbb a fertőzésekre, máskor meg könnyen megbetegszik. Mindenki tapasztalta, hogy vannak időszakok az életében, amikor könnyű beteggé válni. Amikor az ember gondjai megsokasodnak, esetleg családi tragédia érte, munkahelyi problémákkal küzd, vizsgaidőszak idején, vagy fokozott idegi megterhelés, stresszes élethelyzetek közepette, rossz táplálkozás miatt, betegségből lábadozóban könnyebben lépnek fel bizonyos betegségek, köztük fertőzések is. Az embernek adott mennyiségű energiatartaléka van működésének biztosítására. Ha ez a tartalék kimerülőben van, akkor nincs honnan pótolni, nincs miből biztosítani a homeosztázis szinten tartására hirtelen szükséges többletet. Ha ilyen pillanatban találkozik egy olyan baktériummal, aminek más körülmények között ellen tudna állni, fertőzés lehet a vége. Ha természeti katasztrófa miatt a katonaság a gátakon vagy a földrengési helyszínen mentési feladatokat lát el, az ország védelmi felkészültsége átmenetileg meggyengült. Vigyázzunk hát testi-lelki állapotunk épségére, a helyes és sokoldalú táplálkozásra; kerüljük pl. influenzás időszakban az intenzív fogyókúrázást! 

A kórokozó részéről a patogenitás mértéke a meghatározó. Ugyanazon fajon belül vannak törzsek – egyetlen baktériumsejtből eredő sejtvonal, a baktérium esetében az egyeddel megegyező fogalom –, amelyek kevesebb vagy több olyan anyagot (enzimeket, toxinokat) termelnek, amik a betegség kialakulásában és előrehaladásában fontosak. Ezt, a patogenitás mértékét virulenciának, a kialakításáért okolható anyagokat virulencia-faktoroknak nevezzük. Az ember a megostromolni szándékozott vár, a baktérium az ellenséges katona, a virulencia faktorok az ő fegyverzete. Adott pillanatban melyik az erősebb? 

A vár védelmére rendelt erők, vagy a támadó sereg összhadereje, harci potenciálja? Fogékony szervezetet kevesebb és kevésbé virulens kórokozó is képes megfertőzni. Ugyanaz a szervezet, ha adott pillanatban jobb fiziológiai állapotban van, ugyanannak a baktériumnak virulensebb és nagyobb számú támadását is vissza tudja verni.

6. Járványok 

A fertőző betegségek időben és térben halmozódó előfordulását járványoknak nevezzük. A történelmi múltban hatalmas járványok vonultak végig az emberiség lakta földrészeken, nem egy esetben milliókat szedve áldozatul. Pestis, kolera, feketehimlő, az újabb időkben az influenza különböző típusai, hogy csak néhányat említsünk ezek közül. Egész országrészek 

néptelenedtek el nyomukban. A történetírás kiemelten említi ezeket a tragikus eseményeket, amik elvonulta után a keresztény világban szentháromság szobrokkal állított emléket a hálás és szerencsés túlélő közösség, de a történelem előtti időkben pl. a Dunántúl jelentős részét lakatlanná tevő tüdővész járvány nyomairól a régészeti leletek paleoepidemiológiai elemzése árulkodik. Az I. Világháború végén kitört spanyolnátha járvány által szedett áldozatok száma messze meghaladta a háború harctéri elesettjeinek számát, egyes becslések szerint világszerte elérte a 100 milliót. 

Fel kell vetődjön a kérdés, miért múlik el egy járvány úgy, hogy nem pusztította el az emberiséget? Miért lehetnek túlélők? Miért nem betegszik meg mindenki, ha a környezetében élő többi ember pedig igen? Ismét történelmi hasonlósághoz nyúlva a Wehrmacht győzedelmesen előrenyomuló csapatai nem bírták feltörni Leningrád és Sztálingrád ellenállását, majd Moszkva alatt végkép megtört az offenzíva, és a pusztító hadsereg visszavonulásba ment át. Mi is történik ilyenkor? 

A járvány úgy indul, hogy egy emberben a korábban leírt módon fertőzés alakult ki. Ennek eredményeképpen ő megbetegedett, szervezetében zajlanak a betegség tüneteit kialakító folyamatok, és megsokszorozódnak a kórokozók. Mivel ő azért tudott megfertőződni, mert szervezete nem volt képes visszaverni a kórokozó támadását, benne ellenállás nélkül szaporodnak ezek a mikrobák. Az ellenállás hiánya azt eredményezi, hogy nagy számban virulensebb sejtek formájában fognak kiürülni, a és környezetbe visszakerülni, mint amilyenek a beteget megfertőzték. Ezek a virulensebb kórokozók újabb emberekkel találkoznak, és őket is megbetegítve a fertőzöttek száma halmozódni kezd. Mivel a kórokozó számos olyan emberrel találkozik, akik még fogékonyak, emberről emberre egyre nagyobb számú és egyre virulensebb, azaz erősebben patogén kórokozók jelennek meg a népességben, egyre több embert egyre súlyosabb formában megbetegítve. A járvány felszálló ágban van, hétről hétre dinamikusan emelkedik a járványügyi jelentésben közölt új betegek száma. A kórokozók serege erősödik, a fertőzéssel leigázottak tömegei nőnek, mint amikor a Római Birodalom hódításai csúcsán volt, egyre nagyobb számú és egyre jobban képzett hadseregének köszönhetően. 

Az idő előrehaladtával a betegekből kikerülő kórokozók már csak olyan emberekkel találkoznak, akik vagy átestek a fertőzésen, vagy védőoltásban részesültek, ezáltal védettség alakult ki bennük, illetve fogékonyak ugyan, de nem olyan hiperfogékony formában, mint akik a járvány elején betegedtek meg, egy akkor még kevésbé fertőzőképes kórokozótól. Az ilyen személyek, akikben működik némi rezisztencia a kórokozóval szemben (mert pl. évekkel korábban átestek a betegségen, mert részesültek védőoltásban, ami ha nem is teljes, de részleges védelmet legalább eredményezett), megbetegednek ugyan, de bennük már kisebb számú és kevésbé virulens kórokozó termelődik, pont a gyenge, de meglévő ellenálló képesség okán. És ezek a kórokozók még kevesebb embert lesznek képesek megbetegíteni, hiszen sokkal több kell belőlük ugyanannak a fertőzésnek a kialakításához, és egyre kevesebb olyan emberrel találkozhatnak, akiket meg tudhatnak fertőzni. A kórokozók betegről betegre egyre kisebb számban, egyre kevésbé virulensebben kerülnek át, emiatt az új betegek száma rohamosan csökken, a járvány egyszer csak kimerül. Ahogy Karinthy Frigyes fogalmazta 1927-ben Notesz című írásában: „A járvány múlóban van, az újságíró diadallal jelenti: ma már csak egy ember halt meg! Szinte látom annak az egynek a boldog mosolyát: ihaj, csuhaj, vége a járványnak, ma már csak én haltam meg!” És végül Róma is összeomlott Kr. u. 476-ban. 

7. Védekezés. Immunrendszer, oltásmegtagadás 

A fertőzések képviselte fenyegetéssel szemben testünk nem áll védtelenül. Az ún. első védelmi vonalat a külső (bőr, szájüreg, légcső, tüdő és nemi szervek nyálkahártyái) és belső testfelületek (tápcsatorna fala) jelentik. Ezeken aspecifikus védekezés folyik, tehát minden lehetséges veszélyt jelentő idegen anyagra azonosan reagálva. A fizikai védelem ezeknek a felületeknek az épségét jelenti: ha a bőr vagy a nyálkahártya folytonossága megszakad, azon akár szabad szemmel nem is látható sérülések jelennek meg, amelyeken át a külvilágból származó kórokozók bejutása könnyebbé válik. Vigyázni kell a bőr, mint az egyik legfőbb határfelület állapotára. Ha bármilyen okból kiszárad, pl. gyakori fürdés vagy kézmosás miatt, vegyszerek (pl. festékhígítók) hatására, akkor kirepedezhet, védő funkcióját kevéssé képes ellátni. A bőr kiszáradása ellen ezért érdemes testápolót használni. A fizikai védekezés része a légutakba bekerült kisméretű szennyező anyagok mechanikai eltávolítása. Ezek fennakadnak a légutakat borító csillószőrös laphámsejteken, amik kifelé irányuló mozgással kisöprik azokat, illetve váladéktermelésre ingerlik a nyálkahártyát, ami köhögési ingert fog kiváltani. 

A felületeken kémiai természetű védekezés is zajlik. Baktérium-ellenes hatása van a verejték magas sótartalmának, a faggyúmirigyek zsírsavainak, a gyomor és a hüvely savas kémhatásának, a szemgolyót nedvesen tartó könnyben levő enzimnek. (Ez a lizozim nevű enzim a baktériumok sejtfalát hasítja, hatására a baktérium alakját megszabó merev sejtfal lazává, tágulékonnyá válik, hasonlóan egy necc-harisnyához, a környezetéből vizet vesz fel, ami miatt duzzadni kezd, majd kipukkad. Másik előfordulási helye a madártojások fehérjéje. A bélcsatornából eredő baktériumok így nem élik túl a tojáshéj pórusain átjutást, nem tudják a költés alatt elpusztítani a fejlődő embriót.) Ezt a védő hatást is a féktelen tisztálkodással lehet semmivé tenni. Ha lemossuk a bőrről az összes baktérium-ellenes anyagot és nem engedjük, hogy pótlódjanak, ha a hüvely indokolatlan irrigálásával a pH semlegessé válik, illetve, ha gyomorégés ellen savlekötő gyógyszereket túlzott mértékben használ valaki, akkor sokkal kevesebb baktérium is elegendő lesz akár súlyos fertőzés kialakulásához, mintha vigyáznánk testünkre. 

A harmadik a biológiai védekezés. Ez a már említett mikrobiom jelenlétének köszönhető. A főleg baktériumokból, kisebb részt mikroszkópos gombákból összetevődő biológiai életközösség kitölti a rendelkezésére álló teljes életteret. Már puszta jelenlétük is védelmet nyújt ezáltal, idegen baktérium nem képes ott megtelepedni. Csak nagyon nagy számú kórokozó megjelenését követheti egy kevés, fertőzést okozni képes sejt átjutása a fizikai határon. Ezek a normál flóráinkat alkotó baktériumok a mi saját „népeink”. Vonatkozik rájuk is Szent István Intelmeinek érvénye. Amint a VI. fejezetben a vendégek befogadásáról és gyámolításáról írva vagyon: 

„A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák.” 

Tudni kell azonban, hogy a mikrobiom baktériumai között is vannak olyanok, amik saját gazdaszervezetüket – minket – megbetegíteni képesek. Ez az önmagunk felé irányuló fertőzés azért marad el normális esetben, mert a szervezet, mint egy gazda a jószágokat, bezárva tartja őket a számukra kijelölt karámban vagy legelőn. Baj akkor támad, ha ez a felügyelet gyengül. Ahogy pl. Kukorica Jancsi Juliskájával enyelegve elmulasztotta őrizni a nyájat, és azok szétszéledtek, előlük elzárt legelőkre, veteményesekbe tévedtek. 

A mikrobiom nem véletlenül egymáshoz sodródó baktériumokból alakul ki. Tagjai sajátos affinitást mutatnak a gazda szervezetéhez, összetételük egyedi, különbözik más emberek ugyanazon testtájait benépesítő hasonló mikrobiomoktól. A magzat az anyaméhben még baktérium-mentes, steril közegben fejlődik. A szülés alatt, a szülőcsatornában kezdődik benépesülése, majd a környezetből származó fajokból válik teljessé a normál flóra. Ez csak kisebb módosulásokon esik át az életkor során (az anyatejes táplálás befejeztével és a hormonális változások hatására), majd kialakul az a „népesség”, amelynek alkotó fajai, és a fajokon belül a törzsek minőségi és mennyiségi összetétele, aránya az élet során állandó. Ha bármi okból ez a normál flóra sérül, annak súlyos következményei vannak. Számuknak csökkenése azt eredményezi, hogy azon a területen marad betöltetlen mikroökológiai élettér; ott bármilyen kívülről eredő, oda nem illő, ott a szervezetünk által sajátként nem elfogadott mikroorganizmus jelenhet meg, amik a védő funkció ellátása helyett fertőzést okozhatnak. Mivel minden mikroba életműködése során biológiai hatású anyagokat (is) termel, ezek közül azok, amikhez az egyedfejlődés során a gazdaszervezet nem idomult, nem tanulta meg ezek elviselését, azok potenciális károkozók. 

A bőr normál flóráját elsősorban a tisztálkodási szokások károsíthatják. Az alapos fürdés vagy zuhanyozás során a szappanokkal eltávolítjuk a védő zsírsavakat és ionokat, valamint mechanikusan redukáljuk a baktériumok számát. Ez a csökkenés nem végleges, a baktériumok is újra szaporodva hamarosan elérik az eredeti számot és összetételt. Az ágy melege mellett, megszokott mikrobiológiai összetételű környezetben ez hamar lejátszódik, nem okoz veszélyt. Alapos reggeli tisztálkodást követően viszont védtelenül megyünk ki az utcára, ahol ismeretlen mikrobákkal találkozva a bőrön át fertőzéseknek vagyunk kitéve, amíg a flóra regenerálódása be nem fejeződik. A reklámokban népszerűsített antibakteriális tusfürdők pedig a védelmet nyújtó baktérium-népesség tudatos elpusztítását, felszámolását jelentik. Eszünkbe kell jusson Linder Béla, az első Magyar Népköztársaság hadügyminiszterének kijelentése: „Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!” Hamarosan az ország ismét megtelt fegyveresekkel, de ezek már nem a magyar egyenruhát viselték. 

Ha a bélcsatornát benépesítő baktériumok összetétele megváltozik, leggyakrabban antibiotikumok szedése következtében, akkor a veszély megsokszorozódik. Testünk bármely részén is van a fertőzés góca, az arra szedett antibiotikum nemcsak ott, hanem egész testünkben megjelenik, nemcsak az ott szaporodó, hanem a test minden zugában élő baktériumra is hat, azokat is elpusztítja vagy számukat csökkenti. Helyüket azonnal elfoglalhatja olyan súlyos fertőzést okozó kórokozó, a Clostridium difficile, ami sokszor egészséges emberek bélcsatornájában is jelen van, de kis számban nem termel annyi toxint, ami a betegség megjelenéséhez vezetne. Amint elpusztítottuk az ott élő békés (és nélkülözhetetlen) saját baktériumainkat, ezek akadálytalanul túlszaporodnak, és a sok baktérium sok toxinja már a bélfal nekrózisát, elhalását okozó fertőzés formájában, ún. álhártyás colitis képében megjelenik, aminek halálozása igen magas! 

A bél normál flóráját alkotó baktériumok egy ország dolgozó népességéhez hasonlíthatók. Állandó az összetételük, minden alkotójuknak saját feladata van. Ha egy katasztrófa, jelesül egy tömeges pusztulást okozó antibiotikum kezelés számukat lecsökkenti, arányaikat eltorzítja, az, amint láttuk veszélyeket hordoz magában. De ahogy a tatár vagy török betörést követően a mocsárból, az erdőkből visszaszivárogtak a falukba az elmenekült emberek, ugyanúgy a saját baktériumaink is idővel visszaállítják az eredeti állapotokat. Az az ő területük, az ő számukra az optimális, nem a kívülről érkező új telepeseknek vagy hódítóknak. Arra az időre, amíg a regenerálódás nem fejeződik be, helyüket kitölthetjük probiotikumokkal. Ezek olyan baktériumok, amik nem maradnak végleg a bélcsatornában, számukra az emberi szervezet nem jelent optimális életteret. Termelhetnek hasznos anyagokat is, de legfőképpen elfoglalják a betöltetlenül maradt tért, majd távoznak, visszaadva azt a saját lakóinak. Vendégmunkásoknak tekinthetők, akik munkájuk befejeztével elmennek. 

Ha az első védelmi vonalon, az őrzött határon átjutnának a kórokozók, működésbe lép a szervezet belső védekező rendszere, a második védelmi vonal. Ennek vannak aspecifikus összetevői, amik bármely idegen hatásra egyképpen reagálnak: gyulladás, láz, az idegenként azonosított anyag feloldása, megsemmisítése. A specifikus, azaz egyetlen jól azonosítható veszélyforrás megsemmisítésére szolgáló, semmi más anyaggal nem reagáló védekezést az immunrendszer biztosítja. Ennek van sejtes és ún. humorális, azaz a testnedvekben oldott anyagok által kifejtett formája. Ez utóbbi az általános, de sejtes immunitásra is találunk példát, pl. a tbc elleni specifikus védelemben. 

8. Specifikus immunválasz 

A szervezetnek meg kell tanulnia felismerni az idegen anyagokat, amik veszélyt jelenthetnek számára. A szerves makromolekulák jelentős része, így a biológiai anyagok, sejtalkotók molekulái is a szervezet számára azonosíthatóak. A magzati élet során és a születést követő időszakban a kifejlődő immunrendszer megtanulja felismerni a saját anyagokat, saját sejteket, és ezekkel szemben nem védekezik. Az autoimmun betegség olyan, mint a baráti tűz, amikor egy szövetséges repülőt lő le a légvédelem, mert nem sikerült azt azonosítania. 

Detre László biokémikus az immunitás alapmolekuláját, az ingert képviselő molekulát testidegen anyagnak, antiszomatogénnek nevezte el. Ennek rövidített változata, az antigén kifejezés terjedt el. A szervezet, megtanulva a saját antigénjeit felismerni, az ezektől eltérő, következésképpen veszedelmes antigéneket azonosítja, majd csakis ezekhez kapcsolódó molekulákat, specifikus antitesteket (ellenanyagokat) termel velük szemben. Ez néhány napot igényel, de a támadás kiküszöbölése után maradó immunitást eredményez. A kiképzett haderő a kaszárnyákban van, harckészültségben. Az őrjáratok folyamatosan ellenőrzik a határokon belüli területet, és ha találkoznak az általuk ismert antigénnel, riasztják a memóriasejteket, amik késedelem nélkül kibocsátani kezdik és a kórokozó megjelenésének helyére irányítják a specifikus antitesteket. Ami ellen a szervezet megtanult védekezni, azzal szemben többé nem kiszolgáltatott. Más fertőzéssel szemben, amivel még nem találkozott az immunapparátus, a folyamat elölről, a semmiből kezdődik, végigjárva a felismeréstől kezdve a primer immunválasz megjelenéséig, és a védelem kialakulásáig vezető időigényes utat. Ha átestem, és ezért védett vagyok X betegséggel szemben, attól még Y, Z, W, stb. fertőzések megtámadhatnak. Az immunrendszert nem pihentetni kell, nem félteni attól, hogy a sok védőoltással kimerítik, és nem fog működni akkor, amikor pedig szükségünk volna rá. Az antigéningerek ellenőrzött biztosítása, a vakcináció pontosan a védelmet eredményezi, az immunrendszer megtanítását arra, hogy mitől félünk. Ha a sportoló nem edz, hogy ne legyen fáradt a versenyén, akkor vereséget fog szenvedni. Sikert csakis a tudományosan megtervezett felkészülés, az intenzív edzésmunka hozhat. 

9. A védőoltás rövid története 

A népi megfigyelés alapján már régóta tudjuk, hogy aki átvészelte a fertőzést, többet már nem kaphatja meg azt. Ebből kiindulva a gyerekeket egy ágyba fektették azzal a testvérükkel vagy idegen gyerekkel, akinek enyhének tűnő fertőzése volt, hogy inkább tőle kapja meg azt, essen át könnyebben rajta. A fertőző betegségek leküzdésének legfontosabb eszköze a védőoltás. Először a himlő ellen sikerült védettséget kialakítani mesterséges beavatkozással. A X. századi Kínában már a leszáradt himlőpörköket a megvédeni kívánt ember orrába fújták, így alakítottak ki ellenállást a betegséggel szemben. Európában Lady Mary Wortley Montagu, a törökországi brit nagykövet felesége leste el férje állomáshelyén a védőoltás gyakorlatát: ősszel öregasszonyok járják végig a házakat, és a magukkal hozott dióhéjnyi pörkből a fertőző anyagot megsebzett vénán keresztül vagy orrukba fújva juttatják be a gyerekekbe. Azok a nyolcadik napon belázasodnak, két-három nap alatt 20-30 nyom nélkül elmúló hólyag megjelenése mellett gyógyulnak, és többet nem betegszenek meg himlőben. Az eljárás (varioláció) megvalósíthatóságát saját fián alkalmazva bizonyította be 1717-ben. Gyakorlattá Edward Jenner angol orvos nyomán válhatott. Abból kiindulva, hogy azok a tehenészlányok, akik a tehénhimlőn átestek, közismert módon a feketehimlőt már nem kapják el, egy Blossom (magyar tehén-név megfelelőjeként: Bimbó) nevű fertőzött tehén himlőhólyagjaiból vett nyirokkal kezelt egy önként vállalkozó 8 éves fiút, James Phippset, aki így védetté vált a feketehimlővel szemben. Ez a nap, 1796. május 14. a vakcináció, a védőoltások kezdete. 

10. Fészek immunitás 

Csak az a fertőzés jelenthet veszélyt, amivel találkozunk. Amíg valaki védett környezetben, otthonában, családja körében él, azokkal az antigénekkel, azokkal a mikrobákkal találkozhat, amikkel szemben már megtanulta megvédeni magát. Nincs veszélynek kitéve. A fészek immunitás jelentése ez. A fészekben biztonságban vagyok. 

11. Nyájimmunitás 

Kiröppenve a biztonságot nyújtó fészekből, új környezetben új antigénekkel találkozunk. A bölcsődében, óvodában, később is évekig új és újabb környezetekbe, közösségekbe kerülve azonnal jelentkeznek az új antigének érzékelésének jelei. A gyermeket második nap haza kell vinni az oviból, mert belázasodott. Ezek többnyire ártatlan találkozások nem veszélyes baktériumokkal. De mi történik, ha a búra alatt tartott, védőoltást nem kapott gyermek felnőttként nagyvárosba költözik, és találkozik a torokgyík, tbc, szamárköhögés kórokozójával? Ki meri vállalni a kockázatot, józanul gondolkodva, azért, hogy meghaljon egy megelőzhető fertőzésben? Lehet a családban egy dédnagymama, aki azt mondja, ő se kapott védőoltást, és mégis él. Azokat, akik szintén nem kaptak védőoltást, és hatévesen meghaltak a diftériában, már nem tudja megkérdezni a dédunokájuk erről. Mert már a nagyszülők se születhettek meg. 

A nyáj megvédi a bárányokat a farkas támadásától. A nyájimmunitás azt jelenti, hogy az engem körbevevő emberektől nem kaphatok meg fertőzést, mert mind védettek valamilyen fokon. A védett (oltott) népességben egy-egy oltatlan ember nincs veszélyben, a nyáj védi, nincs kitől fertőzést kapnia. Ő egy potyautas, mások vesznek bérletet, ő pedig bliccel a buszon. Ha a teljes átoltottság, azaz a védőoltásnak köszönhetően a teljes népesség védettsége csökken, egyre több oltatlan van, aki esetleg valamilyen forrásból megfertőződött, a kórokozót továbbviheti egy másik oltatlan, ezért hipervirulens emberre, akiből még erősebb virulenciájú, felturbózott kórokozók kerülnek ki, amint azt láttuk a járványok kialakulása során. El fogunk jutni oda, hogy az oltottak között is lesz megbetegedés. 

„Nyájon” belül is kialakulhat a fertőzés egy-egy embernél, még akkor is, ha kapott védőoltást. 

Biológiai rendszer lévén az ember is, a reakció nem mindenkiben egyforma erősségű. De ha körülötte mindenki védett, ez a fertőzés nem tud tovább terjedni, nem válik járvánnyá, mert hiszen senki, akivel érintkezik, nem fogékony a kötelező védőoltásnak köszönhetően. De ha már az oltatlanok száma elér egy kritikus értéket, ami fertőző betegségektől függően más és más arány, a helyzet megváltozik. Már találhat fogékony szervezetet a kórokozó, és elindul a virulencia erősödésének folyamata. Szemünk előtt zajlik az európai kanyaró járvány, keleti és nyugati szomszédunknál egyaránt az oltásellenes kampányok ágyaztak meg neki, és már oltottakat is megbetegítve szed halálos áldozatokat. 

A baktérium, a vírus is úgy fejlődik, ahogyan hagyják, engedik. Amelyik vele szemben ellenállást tanúsító szervezetben szaporodik, nem válik annyira virulenssé, mint amelyik egy teljesen védtelen, ultrafogékony közegben, amilyen egy védőoltásban nem részesült gyermek vagy felnőtt teste. Ilyenkor a kórokozó szaporodása, megsokszorozódása nem gátolt, ahogy a fertőzés létrehozásában szerepet játszó anyagainak termelése sem. És egy ilyen betegből sokkal nagyobb számban, sokkal „felkészültebb” kórokozók szabadulnak rá a népességre, olyanok, amiket a „tudatos oltásmegtagadó” megtanított győzni. Felkészítette a kórokozókat arra, hogyan kell – számára, a kórokozó irányából nézve – sikeresen megbetegíteni egy emberi szervezetet, még ha annak van is valamilyen gyenge ellenállása. Az ilyen felturbózott kórokozó akár olyanokat is ledönthet a lábáról, akik részlegesen immunizálódtak (egy nem teljes védőoltási sorozat révén, vagy mert korábban átestek a betegségen). Egy oltásmegtagadó egy közösségben olyan, mint egy terrorista kiképző központ: a testébe bekerülő kevéssé virulens kórokozót hipervirulens formára fejlesztve bocsájtja ki. 

12. Oltásmegtagadás 

Minden tudományosan megalapozott állítással szemben az azt ellenzők is felsorakoznak. Az ember nem is járt a Holdon, műtermi felvétel volt az egész. A Föld pedig lapos, punktum. Csakis a nyers zöldség fogyasztása és a minden élvezettől tartózkodó életmód nyújt egészséget (habár az ezt hirdető Bicsérdy Béla a követői közül kiválasztott vonzó teremtések körében hedonista életet élt a kommuna számára megvásárolt Ada Kaleh al-dunai szigeten). Minden táplálék mérgezi a testet, kivéve egyedüli energiaforrásként a fény fogyasztását. A repülőgépekről szétszórt anyag, a chemtrail felelős a betegségekért, minden környezeti károsodásért. Nem igaz, hogy a fosszilis energia felhasználása, azaz a földtörténeti ókorban a föld alá kötött széndioxid visszajuttatása növeli az üvegházhatást, hanem a tegnapelőtt lelegelt fűből ma a tehenek beléből visszapöfékelt metán. Az oltóanyagokkal csipet juttatnak az emberbe, és ezen keresztül a kormány vagy a szabadkőművesek minden lépésünkről tájékozódni fognak. 

13. Gyógyítás 

A fertőzésekkel hosszú időn keresztül az emberiség hatékony ellenszer nélkül próbált küzdeni. A népi gyógymódok, füvek főzetei, füstölők nemigen értek többet, mint a ráolvasás. A megelőzés terén történtek jelentős lépések. Ahogy felismerték a fertőzések ragályos természetét, az elkülönítés, a beteggel történő érintkezés elkerülése, a fertőző betegek (vagy a bizonytalan biztonságú irányból érkezett utazók, hajók) karanténba helyezése segítségével a nagy járványok pusztítását sikeresen mérsékelték. 

Már a középkorban is használtak erőteljes fertőtlenítő eljárásokat megelőzési célból. Az Egri csillagokból is ismerős lehet, hogy az elesettek testét oltott mésszel öntötték le a hullakamrában, hogy ne legyen járvány. Egy angol kisváros, Carlisle bűzös szennyvizét karbolsavval (fenollal) tisztították és féregtelenítették a XIX. században; 1861-ben Enrico Boltini olasz, őt négy évvel követve Joseph Lister angol sebész a fenolt a műtéti sebfertőzések elkerülésére alkalmazta. A magyar Semmelweis Ignác 1847-ben egy másik bűzös vegyületet, a klórmeszet vezette be kézmosás formájában a gyermekágyi láz sikeres megelőzésére. Ugyanazt a vegyületet, amit 1843-ban Oliver Wendell bostoni orvos is sikerrel alkalmazott ebből a célból. Azt a vegyületet, amelyet először Labarraque francia vegyész és gyógyszerész az 1820-as években javasolt rothadó állati részeket felhasználó ipari folyamatokban szagtalanításra, majd fertőtlenítőszerként bevezetett a gangrénás sebek ellátására. 

De hiába a megelőzés hatékonyságának bővülése, ha a megbetegedettek továbbra is segítség nélkül kell megküzdjenek a gyilkos kórral. Csak a tünetek enyhítésére volt lehetősége, eszköze egy orvosnak a XX. század első felében. A Salvarsant, az első, a fertőzések gyógyítására szolgáló vegyületet Paul Ehrlich fedezte fel 1907-ben a szifilisz gyógyítására. Mivel ezt a kórokozót mesterségesen csak nyúlherében lehetett szaporítani, saját magát fertőzte meg a betegséggel, és a különböző toxikus kémiai anyagok hatását magán kísérletezte ki. Egyre sürgetőbb versenyfutás alakult ki a halálos kór és a gyógyszer remélt megtalálása között, míg a 606-ik szer, egy szerves arzén vegyület meghozta a gyógyulást. Ebből lett az első gyógyszer, egy ún. kemoterápiás készítmény, baktérium okozta fertőzés ellen. 

Az első igazi antibiotikum felfedezése Sir Alexander Fleming nevéhez fűződik, aki észrevette, hogy laboratóriumában a penészgombák telepei körül az eredetileg ott tenyésztett baktériumok elpusztultak. Így fedezte fel 1928-ban a penicillint, ami sokáig csodaszerként milliók életét mentette meg, egészségét adta vissza. 

Gyógyszer alatt olyan molekulát értünk, ami valamilyen betegség okát szünteti meg, vagy tüneteit enyhíti, elmulasztja. A gyógyszerészet, gyógyszerhatástan mai ismeretei mellett rendszerint tudjuk, az emberi szervezetben zajló biokémiai folyamatok melyik lépésében léphetett fel a zavar, és annak befolyásolására alkalmas vegyületet adnak kezelésként. Akár egyetlen adag is segíthet a beteg állapotán. A készítménynek vannak alternatívái, azonos pontra ható más vegyületek, amelyekkel helyettesíthető. Az orvos gyógyítani tud velük

Az antibiotikumok ilyen értelemben nem gyógyszerek. Olyan vegyületek, amelyek nem pusztítják el a baktériumot, csak leállítják működését, szaporodását, ezzel elérik azt, hogy számuk, mennyiségük ne legyen több2. A betegség úgy jön létre, hogy egy idegen baktérium jelenik meg testünkben, olyan helyre jut, ahol általa termelt anyagok vagy általa beindított folyamatok a szervezetet károsítani fogják. Szaporodása, életműködése során egyre több ilyen toxikus anyagot termel, ezeknek a mennyisége emelkedik, és mint egy mérgezés során, elérve a határértéket (azt a koncentrációt, ami már biológiai hatást fog kifejezni a beteg szervezetében) megjelennek a betegségre jellemző tünetek. A több méreg súlyosabb tüneteket hoz magával. Minél akadálytalanabbul szaporodik a baktérium, annál gyorsabban hatalmasodik el a betegség a betegben. Közben persze az immunrendszer érzékelte az ismeretlen antigén megjelenését, és megkezdte a specifikus védekezés kifejlesztését, de ehhez időre van szükség, és a baktérium lépéselőnyben van. Az antibiotikum leállítja ezt a sokasodási folyamatot, haladékot biztosít az immunrendszerünknek arra, hogy mi magunk győzzük le a fertőzést. „Az orvos kezel, a Természet gyógyít” – állapította meg már Arbiter Petronius római orvos is. 

2. A legtöbb használatos antibiotikum gátolja a baktériumok életfolyamatait, bakteriosztatikus hatású. Vannak a kórokozót azonnal elpusztító – baktericid – szerek is. Ezeket inkább csak helyi kezelés formájában – felületi kenőcsök, ecsetelő szerek – használjuk, mivel ha a szervezeten belül ölnénk meg velük a baktériumokat, azok szétesésével egyszerre szabadulnának ki, és hirtelen terhelést jelentenének az immunrendszer számára a baktérium belső sejtfelszínén található szintén antigéntermészetű, de a szervezet számára ismeretlen anyagok, az ún. endotoxinok. Ez endotoxin sokkot okozna, a szervezet összeomlásához vezetve. Egyik csoportba sem tartozik, habár inkább a baktericid antibiotikumok közé sorolják a penicillint és rokon vegyületeit. Ezek ugyan nem ölik meg a baktériumsejtet, de sejtfaluk szintézisét gátolják, ennek következtében a baktérium vizet felvéve kipukkad. Ugyanaz történik vele, mint a lizozim enzim hatására.

Antibiotikum-rezisztencia 

Az antibiotikum tehát olyan vegyület, amit egy mikroorganizmus (többnyire egy gomba, ritkábban egy baktérium) termel, és egy másik mikroorganizmus (rendszerint baktérium, de tágabb értelmezésben mikroszkópos gomba is) működését gátolja (egy-egy fontos funkció, pl. sejtfal, sejthártya, fehérje, nukleinsav szintézise vagy az energiahasznosítás, stb. gátlása révén). Tekinthetjük ezeket tehát olyan fegyvereknek, amikkel a katonák küzdöttek egymással háborúk során. Például egy másik katona felé kilőtt nyílvessző megfelel egy antibiotikumnak. A baktériumok túlélésük érdekében kifejlesztettek olyan védekezési eszközöket, amik megvédik őket ezen antibiotikumok hatásától. Minden antibiotikumnak megvan a maga hatásmechanizmusa. Ezt, az erre irányuló hatást igyekszik túlélése érdekében kivédeni a baktérium. De minden antibiotikum ellen más védelem szükséges. Más kell a nyíl, más a kard, a buzogány, a puskagolyó ellen. Minél több fegyverrel szemben teszi magát egy katona ellenállóvá, annál védettebb, de annál nehézkesebbé is vált. Csak akkor élvez szelekciós (szaporodási) előnyt a többi katonával szemben, ha fegyverekkel támadják. Elég utalni Szent László legendájára, amikor a kun vitéz elragadja a hajadont, és tán éppen szaporodni készülne vele, mikor megérkezik a lovagkirály és lekaszabolja. Ha a kun nehéz vérteket viselt volna, tán nem fogja a szablya, de a szaporodás bizony nehezen ment volna abban az öltözékben. 

A rezisztencia változása 

Általában az antibiotikum-rezisztencia növekedését (azaz gyakoriságának emelkedését) szoktuk emlegetni. Ez abban nyilvánul meg, hogy baktériumok, amik korábban elpusztíthatók voltak valamilyen antibiotikum kezeléssel, mára már ellenállóvá váltak ezzel szemben, és az ellenálló (rezisztens) sejtvonalak száma rohamosan emelkedik. Az 1928-ban felfedezett penicillint az 1940-es években használták először, azóta vele és az újabban felfedezett antibiotikumokkal szemben is megjelentek, és néhány baktériumfajban akár dominálóvá is váltak a rezisztens sejtvonalak. Mi áll e mögött? 

A darwini evolúciós elmélet egyik alapelve a létért folyó küzdelem, a szelekció. Azok kerülnek ki a versenyfutásból győztesen, akik életrevalóbbak vetélytársaiknál. A lemaradók, az alkalmazkodni nem tudók elpusztulnak, kihalnak. A baktériumok nem akkor találkoztak először a penicillin molekulával, amikor Fleming felfedezését az észak-afrikai fronton harcoló brit katonák kezelésére alkalmazni kezdték. A hatóanyagot termelő Penicillium notatum fonalas gomba évmilliók óta bocsájtja környezetébe ezt az anyagot, az ugyanabban a közegben szaporodó baktériumok ezért találkoztak vele, és közülük azok maradtak életben, amelyek erre valamilyen kivédési eszközzel bírtak. A gyógyszerként megjelenés csak megnövelte a szelekciós kihívást és az érintett baktériumok körét. 

Ennek az írásnak nem célja elmerülni a baktériumok rezisztenciájának módozataiban. Ahol egy antibiotikum hat, ott próbálja meg a baktérium ennek hatását kivédeni. Vagy olyan enzimet termel, ami lebontja, inaktiválja az antibiotikum molekuláját, vagy megakadályozza, hogy az átjusson a sejtfalán, vagy ha átjutott, kiválasztja azt, visszajuttatja a sejten kívüli közegbe, végezetül kémiai módon megváltoztatja annak a saját molekulájának a szerkezetét, amihez az antibiotikum kapcsolódna. A cél az, hogy az antimikrobás szer hatása ne tudjon megnyilvánulni. 

Ha érvényesül a szelekció, akkor az antibiotikumra érzékeny törzsek elpusztulnak, a rezisztensek életben maradnak és szaporodnak, arányuk a populációban, az adott fajon belül megnő. Hogy hogyan válik rezisztenssé egy baktérium, szintén nem témánk most. Lehet ennek okozója egy egyszeri örökletes változás, mutáció. Már meglévő genetikai kód átadódhat két baktérium között a sejtek közvetlen érintkezésével, a gént hordozó DNS darab átjuttatásával, amit akár egy baktériumokat pusztító vírus, bakteriofág is véghezvihet. A lényeg az, hogy új genetikai elem bukkan fel, ami uralkodóvá válik, ha van szelekció. Ha használják az antibiotikumot. 

Miért ennyire gyors ez a folyamat, kérdezhetjük? Néhány évtized alatt korábban életmentő csodaszerek kerültek a süllyesztőbe, mert elveszítették hatékonyságukat. Egy baktérium, például az Escherichia coli kedvező életfeltételek mellett 20 percenként osztódik, azaz a generációi 20 percenként követik egymást. Ez azt jelenti, hogy 24 óra alatt 72 generáció váltotta egymást. Ha az egyszerűség kedvéért az ember generációs idejét 20 évnek tekintjük, ami idő alatt utóda születik, akkor ez a 72 nemzedék 1540 évnek felel meg. 1540 évvel ezelőtt, 476-ban bukott el a Nyugatrómai Birodalom. Őseink még az őshazában lehettek, nincs nyomuk a történetírásban. Egy baktérium egyetlen nap alatt közel annyi időt perget le, mint a Krisztus utáni emberi történelem. Tízezer nemzedékkel ezelőtt, 200 ezer éve jelent meg a neandervölgyi ősember. Ugyanennyi generáció megjelenésére a coli baktériumnak pusztán 138 nap, kevesebb mint 5 hónap elegendő! Látjuk, mekkorát változott a Homo sapiens a neandervölgytől mostanáig. Ez a változékonyság a mi időnkkel mérve sokkal viharosabb a baktériumok életében. 

Gyakran hallunk a multirezisztens kórokozókról, amik különösen a kórházi fertőzésekben játszott szerepükkel jelentenek kirívó fenyegetést. A fogalom azt takarja, hogy egy baktérium egyidejűleg három vagy több antibiotikum-csoporttal szemben ellenálló, így az általa okozott fertőzés nehezebben gyógyítható. Sajnos megjelentek már az ún. pánrezisztens, azaz egyetlen antibiotikumra sem érzékeny baktériumtörzsek is, ami azzal jár, hogy ellenük nincs hatékony kezelés. Velük visszajutunk az antibiotikumok felfedezése előtti időkbe, amikor a tünetek kezelésén túl nincs segítség. Ismét a Természet kell gyógyítson, mert az orvos csak kezelni tud. 

Habár viszonylag kevés új antibiotikum fejlesztése folyik a nagy gyógyszerkutató központokban, a helyzet nem teljesen reménytelen. Ha a rezisztencia rohamos elterjedése mögött a szelekció (az antibiotikum jelenléte), a baktérium egyszerű szerkezete és a gyors szaporodási ciklusa állt, akkor ez visszafelé is működhet. Az egyszerű felépítésből az következik, hogy egy változás (ami akár egy gén elveszítése is lehet, nem csak megszerzése) viszonylag könnyen bekövetkezhet. Azt is jelenti, hogy a baktérium genetikai állománya, biokémiai apparátusai csak annyi elemet tartalmaznak, amennyire feltétlenül szükségük van. Minden újabb csomag terhet jelent: fenntartása, működtetése nehezíti a baktériumsejt egészének életét. Baktériumok fitnesz-vizsgálatai igazolták, hogy a kevesebb genetikai elemet hordozó, pl. antibiotikumra nem rezisztens törzsek gyorsabban szaporodnak, életképesebbek, mint rezisztens változataik. Tehát ha nem találkoznak antibiotikummal, akkor a rezisztens törzsek lassan kikopnak, gyakoriságuk csökken. A cél a tudatos, megtervezett és ellenőrzött antibiotikum alkalmazás, amivel a rezisztencia emelkedését meg lehet állítani, vissza is lehet fordítani. Ehhez mindenkinek a közreműködése szükséges, a gyógyszergyárak, az államok politikai és szakmai vezetői, a kezelést elrendelő orvosok és a háziorvostól hazatérő beteg egyaránt felelősen és felkészülten kell viselkedjék. 

14. Gondoskodó antibiotikum kezelés 

A rezisztencia gyors terjedésének nem a baktériumok az okai, hanem mi magunk: betegek és orvosok. Tisztáztuk, hogy a szelekció csak akkor hat, ha a baktérium antibiotikumot tartalmazó közegben szaporodik. Megvalósulásának kedvez a viszonylag alacsony, a szaporodást még nem gátló koncentráció, ami ahhoz elég, hogy az új gén megszerzését követően a baktériumsejtben stabilizálódjon az új tulajdonság. Így később már a kezelés közbeni magas koncentrációt is ki fogja bírni. 

Mikor lehet ilyen alacsony koncentrációban jelen az antibiotikum? A leggyakoribb ok a nem megfelelően adagolt/szedett gyógyszer. Alapelv kellene legyen, hogy célzottan folytassák a kezelést, mikrobiológiai vizsgálattal tisztázott kórokozó ellen, az arra hatásosnak mutatkozó szerek közül választva. És a kezelést addig kell folytatni, amíg az orvos befejezettnek nem nyilvánítja! 

Senkinek otthonában antibiotikum nem lehet, nem maradhatott, mert azt, ha felírták egy fertőzés okán, akkor az utolsó szemig el kellett fogyasztania. A kezelés vége nem a tünetek elmúlta, mint egy más típusú orvosság esetén, hiszen más a betegség oka. A tüneteket, mint láttuk, egy szaporodó, számában gyarapodó mikroba okozza azzal, hogy vele együtt a tüneteket okozó valamilyen termékének a mennyisége is nő, és meghaladja azt a (határ)értéket, ami fölött a tünet jelentkezik. Az antibiotikum megállítja ezt a növekedést, a szervezet elkezdi csökkenteni a baktérium vagy toxinja mennyiségét, és amikor ez a határérték alá megy, a beteg jól érzi magát. De még nem gyógyult meg! Ha most abbahagyja a kúrát, a benne lévő, nem szaporodó, de még életképes baktériumok ismét szaporodni kezdenek, újra termelve toxinjaikat is, a betegség minden tünete visszatér. De talán a kórokozó már rezisztenssé is vált addigra az adott antibiotikumra! 

Tehát csak orvos előírására lehet antibiotikumot szedni, lehetőleg mikrobiológiai lelettel alátámasztva, addig, amíg a beteg meg nem gyógyult, és csakis indokolt esetben. És egy kórházon belül lehetőleg elkerülve, hogy minden beteg ugyanazt a kezelést kapja egy időben, mert ha mindannyian más kezelésben részesülnek, nem fog egyetlen rezisztens klón megjelenni mindannyiukban, és majdan fertőzni a következő betegeket. Ha ilyen módon kezeljük a fertőző betegségeket, akkor gondoskodtunk arról is, hogy ne csak most gyógyuljon meg a beteg, de a következő generációknak is rendelkezésére álljon a most még hatékony gyógyszer. 

15. Bizalom és hiszékenység 

Ha becsönget Mátyás király, hogy ő most álruhában van, és támogatást kér Szabács várának visszafoglalásához a töröktől, hányan adnák neki megtakarított pénzüket? Miért adnak hát hitelt ismeretlen, ellenőrizhetetlen azonosságú emberek állításainak csak azért, mert mást mondanak, mint ami a hivatalos álláspont? Ha a tévéreklámban egy overallos ember azt mondja, hogy ő a magyar mosógépszerelő, ugyanúgy elfogadják a tanácsát, mint ha azt állítja, hogy ő tudja a valóságot az oltás-maffiáról. A hazai oltásellenesek gurui között példának okáért mesterkozmetikus, előadóművész-békenagykövet, ellenőrizhetetlen valódiságú orvos áll. Ők állítják, hogy nincs szükség az oltásokra. Légből kapott adatokra hivatkoznak, nem helyükön kezelt statisztikákra, valamiféle hitre. A kardiológus érthet a szívritmus-zavarokhoz, a gasztroenterológus a gyomorfekélyhez, de mitől értene (jobban) a fertőző betegségekhez és az immunizációhoz, mint egy fertőző szakorvos vagy egy immunológus? Hitelt adnak sajnos a hiszékeny emberek olyan véleménynek, hogy ma már a toxin-termelő Corynebacterium diphtheriae-fertőzés (a torokgyík) megelőzésére védőoltás helyett gyógyfüvek főzete elegendő. 

Az oltásellenesség amerikai vezéralakja, dr. Sherri Tenpenny néhány könyve magyarul is megjelent. Ezekben felsorakoznak a szokásos ellenérvek: a gyógyszerlobby érdeke, már nem létező betegségek ellen oltanak, a védőoltások károsak, higany- és formalin-tartalmúak, gyengítik a védekező képességet stb. Hiteles személy, hiszen a címlapon is látjuk: doktor. 

Angol nyelvterületen a dr titulus használata szokatlan. Aki orvosdoktor, az az MD, Medicinae Doctor rövidítést használja neve után. Aki pedig egyetemi fokozatként szerezte, az a PhD, Philosophiae Doctor rövidítést. Ha orvosi területen szólal meg, nem orvos, de annak szeretné magát mutatni? Tenpenny doktornő gyógytornász. Kiropraktor, mint a Két pasi meg egy kicsi című komédiasorozat örökös lúzer szereplője, Alan Harper, aki mert nem orvos, folyton kisebbrendűségi komplexusával küzd emiatt. Összeolvasva mindent, lelkes, de képzetlen lendülettel egymás mellé illesztett részinformációkat, amikből kirajzolódni látszik egy kép. Ez a kép a többi hozzá nem értő számára logikusnak tűnik, ezért elfogadhatónak ítélik. 

A leglogikusabbnak tűnő állítás: évtizedek óta nem fordult elő az Egyesült Államokban járványos gyermekbénulás (poliomyelitis, gyermekparalízis, Heine-Medin kór), mégis oltják ellene a gyerekeket. Hát mi ez, ha nem visszaélés, amiből az oltóanyag előállító cégeket hizlaljak gyermekeink egészsége rovására? Emlékezetbe idézném, hogy az Egyesült Államok területén háború nem zajlott a polgárháború óta, minden szomszédjával rendezett a viszonya, egyetlen irányból sem érezhette fenyegetve magát. Nem is törődtek bizonyos titkosszolgálati jelentésekkel, hiszen nincs mitől tartani. Egészen 2001. szeptember 11-ig. Mert amit nem látunk, az még létezhet! 

Egyedül a feketehimlő volt az a fertőzés, amit pont a védőoltásoknak köszönhetően sikerült eltörölni a Föld színéről. A kórokozó vírus csakis emberben szaporodott, és mindig tüneteket okozva. Csakis beteg embertől lehet (lehetett) megkapni. Az utolsó természetes megbetegedés 1977-ben fordult elő Szomáliában. Egy évre rá még történt egy laboratóriumi baleset során kialakult fertőzés Angliában, majd 1979-ben, mivel új esetet (és ezzel lehetséges fertőző forrást) nem találtak, az egészségügyi világszervezet, a WHO a bolygót himlőmentesnek nyilvánította! 

A gyermekbénulást okozó polio vírus tünetmentes fertőzéseket is képes okozni. Képes védett (oltott) emberben is szaporodni és fertőzőképes formában ürülni. Szlovákiában és Izraelben is kimutatták szennyvízből. Ami Szlovákiában van, az nyilván van Magyarországon is, hiszen az ottani folyók a Dunába vagy a Tiszába ömlenek. Ez a betegség pont azért nem fordul elő, mert oltunk ellene, megakadályozzuk, hogy a vírussal való találkozást fertőzés kövesse. A WHO által az európai régióba sorolt Tádzsikisztánban 2010-ben súlyos, tíz halálesettel is járó polio járvány bontakozott ki, átterjedt a szomszédos köztársaságokba is, és közben egy év alatt több mint 2000 tádzsik kapott schengeni vízumot. Hiányzik, hogy egy ilyen vírusürítő olyan európaival találkozzon, aki nincs oltva, vagy csak részleges védelem alakult ki benne? Ugyanez a helyzet az olyan klasszikus fertőzések esetén is, mint a diftéria, szamárköhögés. Ezek évtizedek óta nem fordultak elő nálunk, de a kórokozóik által okozott egyéb légúti betegségek (mandulagyulladás, hörghurut, stb.) gyakorta. Azért nem a típusos, magas halálozású betegség formájában jelentkeznek, mert a védőoltás a baktérium toxinja ellen irányul, ami a diftériát létrehozza. A toxin-termelő baktérium igenis létezik, jelen van, minden évben fertőz, de a súlyos kórforma kialakulását megakadályozza a védőoltás. Amíg nem akarják gyógyteákkal kiváltani. 

16. Kórházi fertőzések 

Röviden említenünk kell az egészségügyi ellátással kapcsolatban fellépő fertőzéseket. Ezek a közhiedelemmel ellentétben nem csak a kórházon belül, és főleg nem csak a gyógyulni vágyó betegeken alakulnak ki. Kórházból távozás után, rendelőintézeti beavatkozással összefüggésben is jelentkezhetnek, és ide tartoznak az egészségügyi dolgozókat, orvosokat a feladatuk ellátása során érő fertőzések is. Az eddigiekben tisztáztuk, hogy fertőzés akkor jön létre, ha egy éppen fogékony ember találkozik egy valamilyen fokon virulens kórokozó elegendő számú sejtjeivel. Aki kórházba kerül, mert betegséggel küzd, az óhatatlanul fogékonyabb, mint egészséges önmaga volt és lesz gyógyulása után. A kórházban fogékonyságát tovább növeli a gyógyulása miatti aggodalom, az ebből fakadó stressz, a fertőzés kockázatát pedig emeli, hogy rajta kívül számos beteg van a kórházban, akik szintén könnyebben kaphatnak fertőzéseket. A kórházi környezetben pedig minden fertőtlenítési gyakorlat betartása mellett is maradhatnak olyan baktériumok, amik korábban már betegek generációiban okozhattak fertőzést, túléltek antibiotikum kúrákat, ezért rezisztens-multirezisztens sejtvonalaik szelektálódhattak ki. A virulencia és a beteg fogékonysága közötti összefüggés arra is magyarázat, hogy ezek a kórházi törzsek már virulensebbekké váltak, mint kórházon kívüli előfordulású fajtársaik. A hajdani meszelést kiváltó műanyag alapú diszperziós festékek nem pusztítják el a falon megtapadt baktériumokat, a zárófertőtlenítések hatása nem minden esetben ellenőrizhető tökéletesen, az a gyakorlat pedig, hogy kb. két-három évtized után egy kórházat lebontanak (és újat építenek helyette), mert rendesen kifertőtleníteni nem lehet, még csak néhány igen gazdag országban vált valósággá. 

Mit lehet hát tenni? Először is biztosítani kell a feltételeit, hogy minden kórházban, minden egészségügyi intézményben be lehessen tartani a betegbiztonság előírásait. Ne származzon senkinek hátránya abból, hogy kevés és ezért túlterhelt az ápoló személyzet, nincs elegendő orvos, hiányos a műszerpark, nincs elérhető mikrobiológiai diagnosztikai háttér, nincs pénz védőfelszerelése, fertőtlenítőszerre, stb. De tisztában kell lenni a kórházi fertőzések kialakulásával, fajtáival is. 

17. A kórházi fertőzések kialakulásának okai 

Aki olvasta George Orwell Tisztelet Katalóniának c. önéletrajzi regényét, az már tisztában is van a kórházi fertőzések természetével. Franco tábornok falangistáival szemben a leghatékonyabb fellépést az anarchista alakulatok képviselték, akik soraiban harcolt Orwell is. Amíg ők egymással harcoltak, addig a Moszkvából támogatott Nemzetközi Brigádok lesték az alkalmat, mikor avatkozhatnak közbe, és mikor támadhatják hátba az anarchistákat. Ugyanilyen három résztvevős a kórházi fertőzés és az ellene folytatott védekezés: amíg a betegségét legyűrni igyekvő erők energiájukat a gyógyulás érdekében használják, a szervezet védtelen marad a környezetben (és testében) megbúvó, egy egészségest megbetegíteni esetleg nem képes opportunista kórokozókkal szemben is, szabad prédává válik... 

A közhiedelem szerint a kórházi fertőzés egyértelműen az egészségügy hibája. Valóban van egy válfaja, aminek során egy elhibázott beavatkozással, a higiénés szabályok megsértésével végzett beavatkozással juttatják a beteg szervezetébe kívülről a kórokozót. Ezt tercier exogén fertőzésnek hívják, azaz a harmadik típus, ahol a kórokozó külső forrásból származik. Ahhoz hasonlítható, mint amikor Hegedűs hadnagy, az áruló bevezeti a törököket az egri várba. Ez a típusú fertőzés az összes eset kb. 15%-a világszerte. Hosszabb kórházi ápolás során, intenzív vagy krónikus ápolás mellett jelentkezik inkább. 

55%-os előfordulással a leggyakoribb típus a primer endogén fertőzés. Ezek a kórházi ápolás első hetében léphetnek fel, és okozói a saját normál flóra baktériumai közül kerülnek ki. Ezért endogén, belső eredetű. Amint utaltunk rá, a mikrobiom lakói között is vannak fertőzés kialakítására képesek, de nem azon az anatómiai területen, ahol normálisan előfordulnak. Ha a szervezet ellenálló képessége gyengül – esetleg pont azért, mert minden erejét betegsége leküzdésére veti be –, kevesebb marad a mikrobiom lokalizáltságának folyamatos fenntartására, és a kevéssé virulens baktériumok is megtámadhatják. Pompeji romjainak feltárása során az egyik házban egy kutya és egy ember csontjaira bukkantak. A kutya csontváza összegömbölyödött, alvó pozíciót mutatott. Az ember csontjait szanaszét, a ház minden pontján szétszóródva találták. Mi történhetett? A kutya az ember (a gazdi) háziállata volt, normál faunáját képezte, ezért elfogadta a gazditól az élelmet, cserébe védte őt a támadóktól. Ha néha túllépett a gazda által tolerálható viselkedési normákon, az ember visszaterelte a neki kijelölt keretek közé, néha talán saruja talpát is használva. A kutya nem volt virulens a fiziológiás körülmények között. Amikor a Vezúv kitöréséből származó törmelék elzárta a házat, megszakadt a kapcsolat a külvilággal. Egy idő után elfogyott az élelem, a gazda nem tudta tovább etetni a kutyáját, ereje sem maradt a szükségessé váló fegyelmezésre. A homeosztázis felborult. A potenciális ragadozó kutya minden bizonnyal megtámadta, majd felfalta egykori gazdáját, engedve életösztöne parancsának, darabjait széthordta a bezárt házban, a normál flóra (fauna), invazívvá vált. Majd amikor az utolsó élelem is elfogyott, legyengülve összegömbölyödött és maga is elpusztult... 

A szekunder, az ápolás második hetétől kezdődően kialakuló fertőzések kb. az esetek 30%-át okozzák. Leggyakoribb kórokozói már többnyire a kórházi környezetből, az egészségügy dolgozóinak testéről származnak. Ezek átkerülnek a betegre, megtelepednek testfelületein, mintegy beilleszkednek az ott lakó mikrobák életközösségébe. Még nem okoztak fertőzést, de bármi behatás, ami a beteg védelmi rendszerét tovább csökkenti, elindíthatja inváziójukat. Velük szemben a leghatékonyabb védekezés a beteg felvételét megelőző, vagy az egészségügyi személyzet körében rendszeresen végzett szűrővizsgálat (nem hordozza-e valamelyik veszedelmes kórokozót), valamint a fertőtlenítő kézmosás/védőkesztyű használata és cseréje minden beteg érintése előtt. 

Gyakran hallani Semmelweis követőitől, hogy kézmosással minden kórházi fertőzés megelőzhető lenne. Ez azonban nincs teljesen így. Mint láttuk, a fertőzéseknek három típusa fordulhat elő, a kézmosással pedig csak ez az utóbb említett típus előzhető meg. Ezt is csak akkor, ha bárkinek a kezén volt ilyen kategóriába sorolt kórokozó, például a rettegett MRSA (meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus). Ha ilyen baktériumok vannak a kórház orvosainak és ápolóinak kezén, vagy az újonnan felvett betegek bőrén, akkor a kézmosás széles körű bevezetésével a fertőzések száma csökkenthető. Ha nincs ilyen veszélyforrás aktuálisan, akkor a kézmosás dacára is lesznek kórházi fertőzések, a saját forrásból kiindulóak mindenképpen. Ha elfogadjuk, hogy az ellenőrizetlen bevándorlással rossz szándékú emberek, akár terroristák is bejuthatnak, akkor indokolt a határőrizet. Magyarország őrzött kerítés emelésével vetett véget az illegális bevándorlásnak. Mégis történt egy robbantásos merénylet a Teréz körúton. Elkövetője egy magyar állampolgárságú, magyar etnikumú, magyarországi születésű ember volt. Endogén forrásból történt. 

Zárásként le kell szögeznünk, a fertőzések lehetőségével szembe kell néznünk, fel kell készülnünk elkerülésükre. A megelőzés a legfontosabb, amit tehetünk ennek érdekében. Ahogy egy ősi kínai közmondás is tartja: „A kialakult betegséget kezelni olyan, mintha az ember akkor kezdene kutat építeni, amikor már megszomjazott.” 

Barcs István dr.
mikrobiológus, nyugalmazott tanszékvezető főiskolai tanár Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Epidemiológiai tanszék
(Forrás: megjelent a Csillagfényben. Neveléstudományi megelőzés c. kiadvány IV. kötetében 2019-ben. ISBN 978 6155 788 36 9 Szerkesztette: Czakó Kálmán Dániel. Magyar Pedagógiai Társaság Prevenciós Szakosztály, Budapest)


Irodalom, források 

  • A Jászberényi Szent Erzsébet Kórház betegtájékoztató füzetei I. Kórházi Fertőzések. 2017. 
  • ANDERSSON D.I., LEVIN B.R., 1999, The biological cost of antibiotic resistance. Curr. Opin. Microbiol, 2, 489-493. 
  • BARCS I., SZALKA A., 2013, Mikrobiológia. Fertőző gondolatok. Budapest, Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar, Budapest. 
  • BARCS I., 2014, A fertőzések társadalma avagy: Fegyverbe! Megfertőztek! IME 13(10), 39-42. 
  • BARCS I., 2014, A történelem és a fertőzések. Élet és Tudomány, 70(31), 976-978.  
  • BERCHENKO Y., MANOR Y., FREEDMAN L.S., KALINER E., GROTTO I., MENDELSON E., HUPPERT A., 2017, Estimation of polio infection prevalence from environmental surveillance data. Sci. Transl. Med. 29;9(383) pii: eaaf6786. doi: 10.1126/scitranslmed.aaf6786. 
  • CONCEIÇÃO T., AIRES-DE-SOUSA M., FÜZI M., TÓTH Á., PÁSZTI J., UNGVÁRI E., VAN LEEUWEN W.B., VAN BELKUM A., GRUNDMANN H., DE LENCASTRE H., 2007, Replacement of methicillin-resistant Staphylococcus aureus clones in Hungary over time: A 10-year surveillance study. Clin Microbiol Infect. 13, 971-979. 
  • FALUS A., BARCS I., DUDA E., 2014, Testünk mint ökoszisztéma, avagy a metagenomika „szép új világa”. LAM, 24, 49-55. 
  • FALUS A., 1999, Adj király katonát! Az immunrendszer mesés világa. Vince Kiadó, Budapest. 
  • FÜZI M., 2016, Dissimilar fitness associated with resistance to fluoroquionolones influences clonal dynamics of various multiresistant bacteria. Front Microbiol 7, 1017-1028. 25 
  • KAPRONCZAY K., 2010, A magyarországi közegészségügy szakterületeinek történetéből, 1876-1944; Magyar Tudománytörténeti Intézet – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, Piliscsaba – Budapest., (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára) 
  • KAPRONCZAY K., 2008, A magyarországi közegészségügy története, 1770-1944. Jogalkotás, közegészségügyi intézmények, szakirodalom; Semmelweis Egyetem Közegészségtani Intézet – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár – Magyar Tudománytörténeti Intézet, Budapest., (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára) 
  • KLEMENT C., KISSOVA R., LENGYELOVA V., STIPALOVA D., SOBOTOVA Z., GALAMA J.M.D., BOPEGAMGE S., 2013, Human enterovirus surveillance in the Slovak Republic from 2001 to 2011. Epidemiol. Infect. 141(12), 2658–2662. 
  • LECHEVALIER H.A., SOLOTOROVSKY M., 1971, A mikrobiológia három évszázada. Gondolat, Budapest. 
  • MENDE B., 1996, Alsórajk-Kastélydomb középkori népességének paleodemográfiai vázlata. In: PÁLFI GY., FARKAS L.GY., MOLNÁR E. (szerk.): Honfoglaló magyarság, Árpád-kori magyarság. JATE Embertani tanszéke 157-177. 
  • MENDE B.G., 2003, Pestis az ókorban. ÓKOR II. 2-3. 10-19. 
  • PAKSA R., 2015, A pacifista hadügyminiszter. In: A tankönyvön túl, 2015. november 13. 
  • Spanyolnátha
  • SZALKA A., 2013, Az antibiotikus stewardship aktuális helyzete és feladatai. IME, 12(3), 30-34. 
  • SZENT ISTVÁN király intelmei Imre herceghez
  • SZERGEJENKO M.J., 1960, Pompeji. Gondolat, Budapest. 
  • TÓTH Á., 2015, Testünk mint élőhely 1. Emberek – élőflórával. Élet és Tudomány, 70(12), 371-373. 
  • TÓTH Á., 2015, Testünk mint élőhely 2. Baktériumok – élő emberrel. Élet és Tudomány, 70(14), 438-439. 
  • VAN SAENE H.K.F., ZANDSTRA D.F., PETROS A.J., SILVESTRI L., DE GAUDIO A.R., 2009, Infections in ICU: An Ongoing Challange. In: GULLO A. et al (szerk): Intensive and Critical Care Medicine, Springer, pp. 261-272. 
  • YAKOVENKO M.L., GMYL A.P., IVANOVA O.E., EREMEEVA T.P., IVANOV A.P., PROSTOVA M.A., BAYKOVA O.Y., ISAEVA O.V., LIPSKAYA G.Y., SHAKARYAN A.K., KEW O.M., DESHPANDE J.M., AGOL V.I., 2014, The 2010 outbreak of poliomyelitis in Tajikistan: epidemiology and lessons learnt. Euro Surveill 19(7), 20706 26 

 

Idézet

"Mindenhez van jogom, Hát játszom. Föntről gyereknek, lentről Embernek látszom."
(Ratkó József)
Fel